2011. március 30., szerda

Időjárás-előrejelzés 2011-re


Az új évbe lépve, arra a szinte mindenkit érdeklő kérdésre, hogy mit hoz a jövő, csak találgatásokba lehet bocsátkozni. Arra azonban még a szkeptikusok is kíváncsiak, milyen időjárás várható 2011-ben.

A meteorológiában általánosan elfogadott nézet szerint, hozzávetőleg két hetes időtartam, amit előre tudnak jelezni. A várható időjárásról szerencsére nem kizárólag Aigner Szilárdtól kell tudakozódnunk, mivel számtalan internetes oldal áll a rendelkezésünkre annak érdekében, hogy többek között a szabadságok, nyaralások tervezett időszakának hozzávetőleges időjárását megtudjuk. Magyarországon nagy népszerűségre tett szert a Dávid Mihály-féle éves időjárásnaptár.

A nyíregyházi okleveles mérnök Magyarországon elismert időjósnak számít. A Dávid-féle előrejelzések alapján terveznek többek között a magyarországi őstermelők, minisztériumok, energiagazdálkodásban érintettek, sőt még egyes építkezési vállalkozók is. Különleges módszeréről mindössze annyit lehet tudni, hogy számításaikor többek között a Naprendszer tagjaink a tömegvonzását veszi alapul. Dávid Mihály prognózisa szerint 2011-ben ugyan nem lesznek kánikulai hullámok, az idei esztendő mégis melegebb lesz a sokévi átlagnál. Ugyanakkor 100-150 mm-el kevesebb lesz a csapadék.

Romániai berkekre evezve, az Országos Meteorológiai Szolgálat ugyan egész éves előrejelzést nem közöl, amennyiben hinni lehet néhány meteorológus prognózisának, bár 2011 meglehetősen meleg év lesz, mégsem haladja meg a 2010-es év hőmérsékleti rekordját, amiből adódóan a történelem folyamán mért három legmelegebb év közé is bekerült. Az előrejelzések szerint 2011 a valaha mért 10 legmelegebb év közé fog bekerülni. A prognózisok szerint a következő három év is enyhébb lesz – leginkább Európa egyes országaiban, Amerikában és Ázsiában – mint a 2010-es esztendő. Szakértők szerint a jelenség hátterében elsősorban a globális felmelegedés áll, ami egyre több szélsőséges időjárási körülményeket produkál. A következő három év téli időszakában azonban kiadós havazásokra van kilátás.


Nincsenek megjegyzések:

Elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései

Jelenlegi műholdkép

Látható műholdkép

Időjárási fáklya Budapest

Időjárási fáklya Budapest
A képre kattintva érhető el a friss fáklya!!!

Share

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More