2011. június 29., szerda

Időjárás-előrejelzés

Csütörtökön virradóra a főleg a középső területek fölött növekszik meg gyakrabban a felhőzet, itt záporok is kialakulhatnak, nyugaton és a Tiszántúlon csak időnkénti felhősödés várható. Nyugaton és északkeleten időnként megélénkül a szél, a minimumok 14 és 19°C körül várhatóak. Napközben egy hidegfront éri el északnyugat felől térségünket. Főként eleinte számíthatunk naposabb időszakokra is, délután már gyakran erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé várható zápor, zivatar, főként a középső és keleti országrészben helyenként jégeső, felhőszakadás kíséretében. Az északnyugati szél a Dunántúlon délutántól megerősödik, gyakran viharossá is fokozódik. Délutánra 23 és 29°C közé emelkedik a hőmérséklet.

Főleg a Dunántúl keleti részén és az északi tájakon nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani, csütörtök estig helyenként 20-30 mm eső is eshet.

Budapesten elég jelentős 20-30mm eső eshet főleg zivatarokból úgyhogy érdemes a fényképezők akkumlátorait feltölteni. Én magam is rengeteg viharfotót fogok készíteni. Úgyhogy fel is fogok tölteni jó pár képet ha lesz vihar és persze a percről-percre rovat is elindul ebben az esetben.
Addig is itt egy kis ízelítő a mai napból ezeket nem én fotóztam.
Fényképek:

 
Forrás: http://www.idokep.hu/ http://www.metnet.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései

Jelenlegi műholdkép

Látható műholdkép

Időjárási fáklya Budapest

Időjárási fáklya Budapest
A képre kattintva érhető el a friss fáklya!!!

Share

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More