2011. március 31., csütörtök

Kissé változékony, tavaszi idő

Magyarország csütörtök délután: A többórás napsütés mellett főként északon, északnyugaton növekszik meg a gomolyfelhőzet, de legfeljebb északnyugati határaink közelében lehet egy-egy jelentéktelen zápor, máshol csapadék nem lesz. Gyenge marad a változó irányú szél. A legmagasabb hőmérséklet 18 és 21 fok között alakul.

Magyarország péntek reggel: Az éjszaka második felében egy közeledő gyenge okkludálódó front hatására északnyugat felől a Dunántúlon erősen megnövekszik a felhőzet és északnyugaton kisebb eső, zápor is előforduljat. A délnyugati, nyugati szél általában gyenge, a Kisalföldön időnként mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

Magyarország péntek délután: Északnyugat felől előbb a Dunántúlon, majd a középső és a keleti országrészben is erősen megnövekszik a felhőzet és főleg az északi és a keleti megyékben többfelé várható kisebb eső, zápor. A csapadékzóna déli határa nagyjából a Balaton déli partjáig terjeszkedik. Délután inkább már csupán a keleti megyékben fordul elő néhány helyen záporeső, a Dunántúlon a késő délutáni órákban többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 19 fok között várható, de a déli megyékben egy-két helyen 20 fok körüli értékek is előfordulhatnak. A nyugati szél általában mérsékelt lesz, az északi megyékben azonban előfordulhatnak élénk széllökések.

Nincsenek megjegyzések:

Elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései

Jelenlegi műholdkép

Látható műholdkép

Időjárási fáklya Budapest

Időjárási fáklya Budapest
A képre kattintva érhető el a friss fáklya!!!

Share

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More