2013. november 9., szombat

Időjárás-előrejelzés

Szombaton még kellemes, de estére elromló idő

Szombat délután: Napközben tovább növekszik a felhőzet, hoszabb napos időszakok már csak az Alföldön várhatóak. A Dunántúlon egyre többfelé ered el az eső, de délnyugaton záporok is előfordulhatnak, kis eséllyel esetleg egy-egy dörgés-villámlás kíséretében. A csapadékzóna csak lassan terjeszkedik majd keleti irányba, a középső országrészbe várhatóan a késő esti órákban érkezik meg. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon északnyugatira, északira fordul és átmenetileg kissé megélénkül. A legmagasabb hőmérséklet a borult, csapadékos helyeken kevéssel 15 fok alatt, máshol 15 és 20 fok között alakul majd. A nyugati országrészben lesznek olyan helyek ahol már délelőtt beáll a maximumhőmérséklet, mivelhogy onnantól már csak hűlni fog a levegő.

Vasárnap reggel: A nyugati tájakon eláll az eső és elkezd felszakadozni a felhőzet, míg keleten a délelőtti órákban is eshet az eső. Várhatóan a keleti határvidéket 10 óra körül hagyja el a csapadékzóna. Egyébként ez a csapadékzóna főleg nyugaton és keleten fog okozni jelentős mennyiségű esőt, mert valószínűleg a középső országrészben szétesik, majd keleten újra összeáll, ahogy halad nyugatról keletre. A minimumhőmérséklet 4 és 9 fok között alakulhat. A melegebb a csapadékosabb keleti területeken várható.


Nincsenek megjegyzések:

Elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései

Jelenlegi műholdkép

Látható műholdkép

Időjárási fáklya Budapest

Időjárási fáklya Budapest
A képre kattintva érhető el a friss fáklya!!!

Share

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More