2013. november 12., kedd

Időjárás-előrejelzés

Változatos, esős nap

Szerda reggel: Éjjel az ország túlnyomó részén beborul az ég, és a hajnali óráktól nyugat felől egyre többfelé kezdődik gyenge csapadékhullás. Ugyanakkor északkeleten még szakadozottabb lesz a felhőzet, és elsősorban errefelé néhol sűrű ködfoltok is képződhetnek. Az északi, északkeleti szél mindenütt gyenge marad. Reggelre többnyire 3 és 8 fok közé hűl le a levegő, esetleg északkeleten mérhetjük a hidegebb, míg délen a melegebb értékeket.

Szerda délután: Szerdán a nap legnagyobb részében borult időre számíthatunk, de délelőtt még a keleti határszélen lehet kevés napsütés, illetve a késő délutáni óráktól északnyugaton már felszakadozhat a felhőzet. Többfelé számíthatunk esőre, szitálásra, a csapadékintenzitás azonban többnyire gyenge marad. Napközben a Dunántúlon megélénkül az északi, északnyugati szél, itt néhol erős lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet általában 7 és 12 fok között alakul, de a Tiszántúlon néhány fokkal melegebb is lehet. A csapadék területi átlagban nem fogja elérni az 5mm-t.

Nincsenek megjegyzések:

Elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései

Jelenlegi műholdkép

Látható műholdkép

Időjárási fáklya Budapest

Időjárási fáklya Budapest
A képre kattintva érhető el a friss fáklya!!!

Share

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More