2010. december 6., hétfő

Ez történt novemberben




A hónap első két dekádjában enyhe, többször napos időben lehetett részünk, végül az ország jelentős részébe megérkezett a tél.

November első harmadában a sokéves átlagnál több fokkal enyhébb idő volt, csupán elsején reggel mértek többfelé fagypont alatti minimum hőmérsékleteket. 5-én és 6-án sokfelé 20 °C közelében, sőt helyenként a fölé melegedett a levegő, köszönhető mindez a folyamatos délnyugati áramlásnak, amely mentén enyhe és nagyrészt száraz levegő árasztotta el hazánkat. Ennek következtében 7-ig számottevő csapadék sehol sem hullott, reggelente azonban elszórtan ködfoltok képződtek, itt-ott délelőtt tartósabban

megmaradtak. Az anticiklon leszálló légmozgása szennyezetté tette hazánk levegőét, a szálló por koncentrációja sokfelé átlépte az egészségügyi határértéket, sőt voltak olyan helyek ahol ennek kétszeresét mérték.
8-ától aztán nagymértékű változást vett Európa, ezen belül Kárpát-medence időjárása is. Izlandnál néhány nap leforgása alatt két viharciklon is kimélyült; az első 7-én este.
Becky hatásaként a mediterrániumban kialakult egy ún. peremciklon is, így délnyugatról egyre nedvesebb, de továbbra enyhe légtömegek érkeztek hazánkba, sokfelé megélénkült, megerősödött a szél, kitisztult a levegő és országszerte jeleztek esőt Észlelőink. 8-án, 9-én és 10-én országszerte volt több-kevesebb csapadék, csupán időnként vékonyodott és szakadozott fel a felhőzet, 10-én délkeleten nagy területi átlagban 20 mm-nél is nagyobb mennyiségű eső esett; ekkor a déli szomszédainknál helyenként még egy-egy zivatar is előfordult, de országunk felett is labilissá vált a légkör, melyet jól bizonyítanak a képtárunkba feltöltött mammás fotók. A másik viharciklon térségünk időjárását jelentősbben nem befolyásolta, viszont a nem mindennapi légköri képződményről, Carmen-ről beszámoltunk.

Átmenetileg hűvösebb levegő érkezett fölénk, de csak 12-én hajnalra süllyedt a hőmérséklet néhol 0 °C alá, ezután közel egy hétig folytatódott a már-már tavasziasan kellemes, napos időjárás; délnyugati áramlással a sokéves átlaghoz képest mintegy 6-9 °C-kal enyhébb légtömegek alakították a Kárpát-medence időjárását. 14-én és 15-én több helyen is elérte vagy meghaladta a hőmérő higanyszála a 20 °C-ot. Éjjelente ugyan párássá vált a levegő, de napközben általában gyorsan feloszlottak a ködfoltok.
17-én Európa nyugatabbi vidékein elhelyezkedő frontrendszer hidegfrontja elérte hazánkat illetve átvonult felettünk; sokfelé erősen megnövekedett a felhőzet és 18-ára virradóra többfelé volt kisebb eső, a nappali felmelegedés visszaesett, azonban így is a november közepén “elvárható” értékektől magasabb hőmérsékletet mértek Észlelőink. A frontrendszer érkeztével többfelé egész nap párás, tartósabban ködös maradt a levegő. A hűvösebb és párás idő a 21-én érkező mediterrán ciklon átvonultáig tovább folytatódott. A ciklon 22-én sokfelé okozott esőt, a középső és északi megyékben jelentős mennyiségű csapadékot. A légörvény hátoldalán sarkvidéki eredetű, hideg, ámde szárzabb léghullámok érkeztek fölénk, ezért jelentősen visszaesett a hőmérséklet.

Átmeneti néhány szárazabb nap után támadásba lendült a tél, gyors ütemben mediterrán ciklonok követték egymást, így gyakran volt erősen felhős vagy borult az ég és többfelé esett jelentős csapadék. A sorrendben az első ciklon 26-án érkezett fölénk és ezzel együtt beköszöntött a tél a Kárpát-medencébe.

Az éjszaka a déli és keleti megyék kivételével többfelé havazott, 27-ére virradóra a Dunántúl jelentős részén és északon sokfelé ébredhettünk téli, fehér öltönybe öltözött tájra. A hóréteg átlagos vastagsága lepel és 10 cm között változott, de a hegyekben ennél több hullott.
Alig több, mint 24 órával máris jött a következő ciklon.

28-án délután tehát ismét ismét sokfelé volt csapadék az országban; eleinte több helyen havazott, később aztán a magasban történő melegedés hatására havas eső illetve eső váltotta fel a havazást, sőt helyenként ónos eső is előfordult. Északnyugaton és az Alpokalján azonban mindvégig hó hullott, ott másnap reggelre 10-15 cm vastagságúvá “hízott” meg a hóréteg.

Nincsenek megjegyzések:

Elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései

Jelenlegi műholdkép

Látható műholdkép

Időjárási fáklya Budapest

Időjárási fáklya Budapest
A képre kattintva érhető el a friss fáklya!!!

Share

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More